Kerekes Erzsébet Erasmus-előadása

Az előadás rezüméje itt olvasható:

Alain Badiou az Esemény-filozófiával, mely egyúttal új szubjektumelmélet és egy új igazságmegértés is, kigyógyítani szeretné az általa betegnek tartott jelenkori filozófiát és a jelenkor gazdasági-társadalmi helyzetét. Napjaink filozófiai irányzataiban (hermeneutika, analitikus filozófia, posztmodern) – Badiou szerint – közös:

1. egyrészt a metafizika végének gondolata: feladják az igazság-ideált, a filozófia lemondott a hagyományosan értett igazság-ideálról  és helyettesítette a jelentések sokféleségének/pluralitásának ideáljával;

2. másrészt a nyelv-központúság: a kortárs filozófusok a nyelvet a gondolkodás döntő oldalának tartják, itt forog kockán a jelentés/értelem kérdése.

E két közös vonás miatt beszél Badiou arról, hogy a kortárs filozófia beteg: megfertőzte a nyelvi relativizmus és történelmi pesszimizmus és emiatt nem tudja teljesíteni feladatát. Ezek az irányultságok igen kompatibilisek világunkkal ahhoz, hogy képesek legyenek fenntartani a távolságot vagy szakadást, amire filozófiának igénye van. Badiou két dolgot ajánl a törés kierőszakolásához:

1. el kell vetni azt a téves nézetet, miszerint a nyelv az emberi egzisztencia végső horizontja. A nyelvi fordulatot vissza kell fordítani.
2.  A filozófia meg kell hogy szakítsa a történelem sebes folyamatát egy ”diskurzuson belüli fix pont” alapításával. Ez egy feltétlen pont, mely a félbeszkítás pontja, a diszkontinuitásé. Ezt kéri, Badiou szerint, a világ a filozófiától. A filozófia betegsége nem fatális, képes újra egészségessé válni feladatának újra felfedezésével. Badiou saját feladatát a filozófia meggyógyításában látja: újra igaz filozófiává kívánja tenni, és ezt az Esemény tanával látja véghezvihetőnek (L’être et l’evénement, 1988).

A francia filozófus értelmezésében az esemény előre nem látható, kiszámíthatatlan, rendkívüli történés vagy cselekvés, amely lehet individuális vagy kollektív tett. A politika, a tudomány, a művészet, a szerelem az eseménytörténés eminens terepei. Az esemény brutális erővel lép be a létrendbe, mert a cselekvők arra kényszerülnek, hogy a szituációba belépve új cselekevés- és létmódokat találjanak ki. Az esemény azáltal lesz esemény, hogy a történelem szubjektumai eseménykonstruktőrként tapasztalják magukat.