Búcsúzunk Bacsó Bélától
A Filozófia Intézet megrendülten búcsúzik Bacsó Bélától, aki életének 72. évében, 2024. március 16-án hunyt el.
Radnóti Sándor és Darida Veronika megható és szép írásokkal búcsúztak Bacsó Bélától. Radnóti Sándor személyes hangvételű nekrológja Bacsó Béla legújabb, nemrégiben lezárt, Paul Kleeről írt kötetéről is szól, s így jellemzi:
„Ameddig eljutottam, abból is látom, hogy új, jellegzetes Bacsó-könyv született, teljes hermeneutikai és fenomenológiai fegyverzetben, mindenütt nyomatékosan képviselve a teremtő és mindenható, mindentudó művész (ember) romantikus képzetével ellentétes álláspontot, amely alapgondolata volt, s mindig új vonatkozásban fejtette ki.”
Bacsó Béla nem csupán az esztétikai és művészetelméleti írásaival alkotott maradandót, hanem a filozófia, különösképpen a filozófiai hermeneutika területén is rengeteget köszönhetünk neki. Radnóti Sándor szavaival élve: „a szellemi alázatként is megnevezhető alapbeállítottság nemcsak a művészeti alkotásokra, hanem megértésükre is kiterjeszkedett”.
Nagyhatású filozófiai munkásságának kiemelkedő részeként mindenekelőtt meg kell említeni Heidegger Lét és idő című könyvének magyar kiadását, amelynek fordítási munkálataiban Bacsó Béla is részt vett. Vajda Mihállyal, Angyalosi Gergellyel, Kardos Andrással és Orosz Istvánnal dolgoztak azon, hogy a 20. századi filozófia egyik legfontosabb írását és a sajátos heideggeri nyelvezetet magyar nyelvre ültessék át, ezzel is bővítve a hazai filozófiai gondolkodás fogalomkészletét. Nem kevésbé jelentős „A műalkotás eredete” című Heidegger-írás fordítása, amelyben a Lét és idő terminológiájához képest is újfajta nyelvvel találkozhatunk, és amelyet úgyszintén Bacsó Bélának köszönhetünk. Emellett számos kiváló, filozófiai tanulmányt és esszét is írt Bacsó Béla, többek között Schleiermacher, Heidegger és Gadamer hermeneutikájáról. A Határpontok. Hermeneutikai esszék címen, 1994-ben megjelent kötete vagy éppen az Írni és felejteni. Filozófiai és művészetelméleti írások címen napvilágot látott könyve kitűnően mutatja hermeneutikai érdeklődését, amelyet művészetelméleti vizsgálódásaival ötvözött. Természetesen nem feledkezhetünk meg a részben heideggeri interpretációra építő Arisztotelész-olvasatairól sem, amelyek számos egyetemi előadásában és jó néhány írásában is felbukkantak.
Mindeközben pályája során maga is hermeneutává vált. A hermeneuták alapvető tulajdonságaiként emlegette a kíváncsiságot és a nyitottságot – benne mindkettő megvolt. Ez pedig nem csupán a kutatás terepén, de közösségszervező munkájában és a hallgatókhoz való viszonyulásában is megmutatkozott. Darida Veronika megfogalmazása szerint „nem elefántcsonttoronyba zárkózó tudós volt, hanem valódi pedagógus és közösségi ember”. Ez az attitűd tette lehetővé azt is, hogy képes volt kialakítani és egységbe kovácsolni egyetemünk Esztétika Tanszékét, ahol a Filozófia Intézet számos hallgatója is rengeteg új gondolattal és megközelítési móddal ismerkedhetett meg. Darida Veronika elsősorban Bacsó Béla jóságát és önzetlen segítőkészségét, valamint emberi tartását emelte ki, ezeket a tulajdonságokat a hallgatói is megannyi alkalommal megtapasztalhatták. Nyitottsága és közvetlensége, amely – mint Radnóti Sándor is hangsúlyozta – sosem volt tolakodás, sem a tudományos kutatásban, sem pedig a hallgatókkal való diszkussziók során, mindig bátorítólag hatott a hallgatóira is, előhívva a kérdezés és a hozzászólás bátorságát. Hiánya fájó űrt hagyott mindannyiunkban, emlékét, kutatás és oktatás iránti elkötelezett és odaadó szeretetét megőrizzük.
(A borítóképként látható fotót Stekovics Gáspár készítette)