Az intézetről

Filozófia Intézet

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófia Intézetében a kutatást és oktatást egyaránt a filozófiai hagyományok, módszertanok és témák széles skálája jellemzi.

A Filozófia Intézet négy filozófiai tanszékből és az ELTE BTK - NYTK Kihelyezett Elméleti Nyelvészeti Központból (KENYK) áll, melynek tevékenysége az ELTE BTK és a  Nyelvtudományi Kutatóközpont (korábban az MTA Nyelvtudományi Intézete) együttműködésén alapul. Az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának több képzési programja szintén a Filozófia Intézet oktatóira támaszkodik, emellett az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskoláján belül az Elméleti Nyelvészeti Doktori Program is ide köthető. 

 

A Filozófia Intézet a nemzetközi tudományos élet aktív résztvevője. Intézetünk rendszeresen ad otthont nemzetközi workshopoknak és konferenciáknak, valamint vendégelőadásoknak.

 

Történeti reflexió és kortárs filozófiai problémák

Intézetünk a filozófiatörténet elmélyült tanulmányozását – az antikvitástól a kora újkoron át a 20. századig – ötvözi a kortárs filozófia különböző ágaiban felmerülő problémák és módszerek kutatásával és oktatásával. Kutatói közösségünk munkájának egyedi sajátsága, hogy a kortárs filozófiai problémáinak kutatását a történeti reflexió nyomán felmerülő szempontok gazdagítják, a filozófiatörténeti vizsgálódásokban pedig a kortárs filozófia problémái, fogalmi eszköztára segítenek átvilágítani, újraértelmezni a történeti anyagot.

 

Az alapkutatástól az alkalmazott kutatásig

Oktatóink az ismeretelmélet, az etika, a hermeneutika, a metafizika, a fenomenológia, a nyelv- és elmefilozófia vagy a politikai filozófia számos, hagyományosan centrálisnak tekintett kérdésére vonatkozólag folytatnak alapkutatásokat. Ugyanakkor fontos feladatunknak tekintjük az alkalmazott filozófia művelését, az új technológiák, kortárs társadalmi kihívások által felvetett problémák, vagy éppen a demokratikus politika etikai kérdései vizsgálatát. Hiszünk az alapkutatás és az alkalmazott kutatás közötti gyümölcsöző kölcsönhatásban, amely a technológiai és társadalmi innováció iránti nyitottságunkban is megmutatkozik. Kutatásaink e két vonulatát az oktatásában is igyekszünk hasznosítani.

 

Híd az analitikus és a kontinentális megközelítések között

Értékként tekintünk a filozófiai kutatás megközelítéseinek sokféleségére, és ez a sokféleség kurzuskínálatunkban is megjelenik. Legyen szó akár analitikus, angol-amerikai megközelítések, akár a kontinentális filozófiára jellemző módszerek, vagy épp ezen kutatási tradíciók keresztútjain felbukkanó témák tanulmányozásáról, intézetünk naprakész kortárs filozófia szakértelmet kínál ehhez. Alapképzéseinktől a doktori kutatásokig lehetőség nyílik egyebek között az analitikus filozófia, a fenomenológia vagy az egzisztencializmus tanulmányozására.

 

Filozófia-oktatásunk két alappillére

Filozófiai képzéseink (szabad bölcsészet BA filozófia specializációval, Filozófia MA) alappilléreit kurzusaink két nagy csoportja alkotja. Az egyik pillért a filozófiatörténeti kurzusok jelentik, amelyek a kezdetektől napjainkig dolgozzák fel a filozófiai kánont. A másik pillért a különféle tématerületeket felölelő, főként a kortárs fejleményekre összpontosító kurzusok adják, többek között a logika, a metafizika, az elmefilozófia, a tudományfilozófia, az etika, a politikai filozófia terén. Hallgatóinknak lehetőségük van érdeklődésüknek megfelelően választani és képzésüket nagyobb súllyal történeti fókuszú vagy épp problémaközpontú kurzusokból felépíteni. A hagyományos filozófiai problématerületek mellett kurzusokat kínálunk a tudományos és technológiai fejlődés és a társadalmi változások által  felvetett filozófiai problémákról, például a mesterséges intelligencia, az automatizálás vagy a demokrácia kortárs kihívásairól szóló vitákról.

 

Nemzetköziesítés az oktatásban

Míg BA szintű filozófia, etika és elméleti nyelvészet képzéseinket magyar nyelven kínáljuk, MA és PhD szinten magyar és angol nyelven is folytatunk képzést. Angol nyelvű  képzéseink nem csupán Európa számos országából, hanem a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából és a Távol-Keletről is vonzanak hallgatókat. Az angol nyelvű Logika és tudományelmélet MA szak 2010 óta gazdagítja Intézetünk képzési kínálatát. Az angol nyelvű Filozófia MA szak, melynek révén hallgatóink az egész Európai Unióban elismert diplomához juthatnak, 2020-tól elérhető. Doktori programjaink külföldi hallgatókat is fogadnak. Hallgatóink BA, MA és PhD szinten is végezhetnek a nemzetközi programok keretében érkező, vagy angol nyelvű programjainkra beiratkozott külföldi hallgatókkal együtt angol nyelvű kurzusokat. Számos európai és több Európán kívüli egyetemmel van Erasmus-szerződésünk, hallgatóink számára nyitva áll a külföldi részképzés lehetősége. Oktatóink nemzetközi tudományos kapcsolatainak köszönhetően intézetünkben gyakran tartanak előadásokat, tömbösített kurzusokat neves külföldi vendégelőadók. Hallgatóinknak az intézetben szervezett nemzetközi konferenciákon is alkalmuk van első kézből megismerni a külföldi kutatók eredményeit.

 

Kutatási szeminárium

A Filozófia Intézet oktatói aktuális kutatásaikat a Colloquium Philosophicum rendezvényein mutatják be, melyen az intézet oktatói, MA-hallgatói, valamint az intézethez kötődő doktori programok hallgatói vesznek részt.

 

Elméleti nyelvészeti programok

Az ELTE BTK -NYTK Kihelyezett Elméleti Nyelvészeti Központ mindhárom képzési szinten – alap-,      mesterképzésben és      doktori képzésben egyaránt – kínál elméleti nyelvészeti programokat. A BA program elméleti nyelvészet specializáció      formájában végezhető el a szabad bölcsészet BA szakon belül, vagy a más alapszakokkal párosítható minor specializáció formájában, míg mesterszinten a tanulmányok önálló Elméleti nyelvészet MA szakon folytathatók. Az angol nyelven is elvégezhető elméleti nyelvészeti PhD képzés a Nyelvtudományi Doktori Iskola része.

 

Elérhetőség

Cím: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Intézet
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/I
Telefon: +36 1 411 6500/5216; 485 5237
E-mail: filint@btk.elte.hu
Honlap: http://philosophy.elte.hu/institute/
Facebook: https://hu-hu.facebook.com/ELTEBTKFilInt