[MaFLa] Publikációs felhívás Magyar Filozóifia Szemle 2015.3 - Sorsesemény.docx

Ambrus Gergely h4512amb at helka.iif.hu
Tue Mar 10 09:34:01 CET 2015


Sorsesemény 

 

A Magyar Filozófiai Szemle 2015/3-as számának tematikus tárgya a
"sorsesemény" kérdésköre. A tiszta ész kritikájában Kant úgy fogalmazott,
hogy a sors "jogtalanul bitorolt fogalom" (B117), mivel sem a
tapasztalatból, sem az észből nem meríthetünk világos jogalapot
használatának igazolására. A sors fogalma azonban filozófiai problémává
válik, mihelyt az emberi élet egésze felől tekintjük. Ekkor a sors az időben
széttagolt emberi élet elbeszélhető egységeként jelenik meg. Ennek ellenére
úgy tűnik, hogy a sors antik tragédiákból átvett fogalma és a narratív
azonosság XX. századi elmélete két, egymással nehezen összeegyeztethető
dimenziót és kontextust jelent. Az élet egységének e két aspektusát próbálta
Tengelyi László újragondolni, amikor bevezette a sorsesemény fogalmát, amely
a 20. századi gondolkodás két alapvető fogalmát, az élettörténet és az
esemény gondolatait fűzi egybe. A sorsesemény kifejezés azt sugallja, hogy a
szubjektum nem az általa elmesélt történetek tudatos főszereplőjeként az,
ami, hanem éppen az olyan megjósolhatatlan események révén, amelyek váratlan
idegenségként szegeződnek vele szembe, mégis legsajátabb önmagát ismeri fel
bennük. A lapszámba ehhez a kérdéskörhöz tartozó írásokat várunk. Emellett a
Varia rovatba is folyamatosan várjuk a kéziratokat bármilyen filozófiai
témában.

 

A tematikus rovatba szánt tanulmányok beküldési határideje: 2015. szeptember
20.

A kéziratokat a < filszemle at webmail.phil-inst.hu > címre kérjük.

 

A Magyar Filozófiai Szemle szerkesztősége

 

--------- k?vetkez? r?sz ---------
Egy csatolt HTML ?llom?ny ?t lett konvert?lva...
URL: <http://phil.elte.hu/pipermail/mafla/attachments/20150310/8d367645/attachment.html>
--------- k?vetkez? r?sz ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: MFSZ 2015.3 felh?v?s - Sorsesem?ny.docx
Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document
Size: 13411 bytes
Desc: nem el?rhet?
URL: <http://phil.elte.hu/pipermail/mafla/attachments/20150310/8d367645/attachment.docx>


More information about the MaFLa mailing list