ELTE-BTK Filozófiai Intézet

Főoldal

Információk

Képzés

Kurzusok

Oktatók

Könyvtár

Pléh Csaba: Márkus tudományhermeneutikájáról

-

Ludassy Mária: Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? – Márkus György szellemében

A „Mi a felvilágosodás?” klasszikus kérdésére próbáltam válaszolni Márkus György írott és tanított műveinek szellemében. Arra az eredményre jutottam, hogy a felvilágosodás filozófiáját nem annyira a klasszikus filozófiai kérdésekre adott válaszai (test-lélek probléma, emotív vagy intellektualista etika etc.), hanem a filozófusi feladat teljesen új – mondhatni forradalmi – felfogása. A hatalom technikai tanácsadója helyett a mindenkori hatalom – az abszolút uralkodóktól a korlátlan népszuverénitásig – kíméletlen kritikája a felvilágosodás filozófiájának lényege, pontosabban filozófusainak morális küldetése. Paradigma - Márkussal közös háziszentünk – Condorcet életműve és mártírhalála.

Kis János: Az első korszakhatár

-

Fehér Márta: Márkus "Miért nincs hermeneutikája a természettudományoknak?"-  újraolvasva.

-.

Szalai Miklós: Miért lehetséges a kritikai gazdaságtan?

Márkus, Kis és Bence könyve, a Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan a humanista marxisták ama törekvését – közvetve a marxizmustól való elszakadását – fejezi ki, hogy magában Marxban találják meg a szocializmus bürokratikus-parancsuralmi elfajulásának eszmei gyökereit. A szerzők koncepciója az, hogy a központosított munkaidőgazdaság megvalósíthatatlanságával igazolják:  a munkaértékelméleten alapuló marxi kapitalizmus-kritika téves voltát…Azonban, mint megpróbálom igazolni: sem Márkusék a központosított munkaidőgazdaság ellen felhozott érvei nem jók, sem nem igaz az, hogy amennyiben ezek jók volnának, abból az következnék, hogy a munkaértékelmélet a kapitalizmus kritikai elemzésére is alkalmatlan lenne. Végül: ha Márkuséknak igaza volna abban, hogy a munkaértékelmélet nem alkalmazható a tőkés gazdaságra, ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne volna lehetséges autentikusan marxi gyökerű kritikai gazdaságtan. 

Nagy Dániel: Az Überhaupt és a megvalósítható szocializmus problémája

Bence György, Kis János és Márkus György közös munkája, az Überhaupt néven emlegetett Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? a poszt-kapitalista társadalom politikai gazdaságtanának és a marxi szocializmus megvalósításának problémáit tárgyalja időtállóan és időszerűen. Meglátásuk szerint annak ellenére, hogy Marx nem írta le pontosan, hogyan működik a szocialista gazdaság, mégis nagyon határozott elképzelései voltak annak általános működési elveiről és ezen ‘tartalmi megoldások’ rendszeres vizsgálata bizonyulhat döntőnek abban a kérdésben, hogy csak a kivitelezés bizonyult-e rossznak vagy maga az egész marxi ‘gazdaságtörténeti-történelemfilozófiai tipológia’ szorul-e átalakításra. Bence, Kis és Márkus elemzésén keresztül egy alapvető ellentmondásra hívta fel a figyelmet a marxi eszmék és értékek, valamint a ‘szabad termelők társulásának’ azon gazdasági és társadalmi alakulata között, amelyet Marx kivitelezhetőnek tartott. Legfontosabb megállapításuk, hogy a Marx által javasolt ‘központosított munkaidő gazdálkodás’ a piac kiiktatása miatt csak gazdasági despotizmushoz vezethet, azaz csak egy a marxi humanista értékekkel és törekvésekkel összeegyeztethetetlen rendszer kiépülését eredményezheti. Előadásomban az Überhauptban foglalt kritikai elemzés bemutatásán keresztül kívánok rávilágítani arra, hogy a három magyar filozófus olyan általános érvényű tételeket állított fel és ellentmondásokra mutatott rá az 1970-es évek elején, amelyek ma sem lennének megkerülhetőek, ha a poszt-kapitalista társadalom politikai gazdaságtanának elméleti kidolgozásáról és gyakorlati kivitelezéséről folytatunk diskurzust

Békés Vera: Márkus György tudományfilozófiai írásai ma

Márkus György antropológiai szemponttal kiegészített tudásszociológiai megközelítésében a
tudományos tudásnak olyan dimenzióit vizsgálja, amelyek rendszerint kívül esnek mind a
naturalista szemléletű tudományfilozófusok mind a tudománytörténészek látószögén.

Az előadásban elsősorban Márkusnak az 1980-as években született két tanulmányát
("Tudományképünk változásai", "Miért nincs hermeneutikája a természettudományoknak?")
veszem alapul. Megkísérlem rekonstruálni a Márkus által felvázolt változó tudománykép(ek)-
elgondolás legfontosabb jellemzőit és a koncepció máig is inspiráló hozadékát. Mindenek
előtt azt az elgondolást részletezem, hogy a konkrét tudományos tudás megformálásában
mindenkor sokoldalú relevanciája van az egy kultúrán belül versengő szinkron
tudásformáknak a legfelső kognitív autoritás ismeretelméleti státusának elnyerésére illetve
megtartására irányuló küzdelmek kimenetelének. Így, a versengő kognitív autoritások
kontextusában tekintve, lehetőség nyílik a tudományok fejlődéstörténetét komplex
tudományképek társadalmi mátrixba ágyazott változásokon áteső és változásokat hordozó
történeteként szemlélni. S ha kiinduló alapnak vesszük, hogy „…a tudomány nem egyszerűen
olyan kijelentések összessége, melyeket a valóság valamilyen szelete egy-egy kutatási terület
tekintetében igaznak fogadunk el, hanem egyúttal egy efféle tudást érintő többé-kevésbé
kidolgozott [preskriptív-normatív elemeket hordozó] szemlélet is: egy meghatározott
tudománykép.” , akkor ez fontos új szempontokat nyújt egyfelől olyan klasszikusnak
mondható vitákban, mint pl. a „két kultúra” avagy a természettudomány kontra
humán/társadalomtudomány, másfelől a tudás tudományon kívüli formáinak a tudományos
tudással való egybevetésében is. A szűkebben vett tudománytörténeti kutatás számára pedig
az értelmezés új kereteit jelenheti az az elgondolás, hogy a legfelső kognitív autoritásban
bekövetkező változás egészen konkrét következménnyel járhat az egyes tudományokon belül
végbemenő átrendeződésre, a releváns problémák illetve módszerek kijelölésében, azaz egy új
tudománykép kibontakozását tekintve. Márkus tételeinek alkalmazhatóságát néhány, a
tizennyolcadik század közepén megjelent új típusú tudományos vita ilyen szempontú
értelmezésén keresztül szemléltetem.

Vajda Mihály: Posztkulturális világ

-

Wessely Anna: Az autonóm művészet fogalma Márkus Adorno-kritikájában

Bárány Tibor: Magasművészet és tömegművészet az antinómiák korában

-

Tőzsér János és Márton Miklós: Márkus versus Altrichter

Márkus György 1968-ban megjelent „Az észlelés és a pszichofizikai probléma (Adalékok a pszichikum természet-ontológiájához” című írása valószínűleg az első magyar nyelvű par excellence analitikus filozófiai értekezés és Altrichter Ferenc 1972-ben megjelent „Megjegyzések az észlelés filozófiai fogalmáról” című írása pedig minden bizonnyal az első magyar nyelvű par excellence analitikus filozófiai vitacikk.

Előadásunk három részből áll. Az első részben nagy vonalakban bemutatjuk azt a két elméletet (a logikai behaviorizmust és az azonosságelméletet), melyek az 1960-as évek második felében az elme természetéről folyó diskurzust meghatározták. A második részben Márkus gondolatmenetének főbb pontjait és Altrichter ezekkel kapcsolatos megjegyzéseit ismertetjük. Legvégül a harmadik részben Márkus és Altrichter vitáját értékeljük egyrészt a 70-es évek elejének elmefilozófiai klímájából, másrészt a kortárs elméletek perspektívájából nézve.

Weiss János: A filozófia feladata és rendeltetése (Megjegyzések Márkus György „Metafizika – mi végre?“ című tanulmányához)

-

Marosán Bence: Metafizikán innen és túl. Adalékok Márkus György metafizika koncepciójához.

Az előadásban Márkus György metafizika-értelmezését szem előtt tartva szeretném megvizsgálni egy metafizikai kísérlet lehetőségét egy olyan korban, amely – mint Márkus fogalmaz – elvesztette a végső szintézisbe vetett hitet, (Márkus György, Kultúra, tudomány, társadalom. A kultúra modern eszméje, Budapest: Atlantisz, 2017: 164). Márkus, a kultúráról alkotott általános elméletének keretei között, a metafizika történetét az általa felvetett kérdések és az általa kialakított (folyamatos mozgásban lévő) fogalmiságra való tekinteten túl arra való speciális tekintettel elemzi, hogy az milyen szerepet töltött be a társadalomban, konkrétan az emberi kultúrában. Nevezetesen azt a funkcióját (is) vizsgálja, hogy – a legáltalánosabb, az „első és végső” kérdések felvetésével – valamiféle értelmet adjon az emberi életnek, illetve különböző társadalmi tevékenységeknek. A modern kor vége felé, a modernitás lehetőségeinek (vélt vagy valós) kimerülésével, a metafizika elvesztette ezt a funkcióját (vagy legalábbis e funkció általános legitimációja megingott), és a tudomány valamint a kultúra (mindenekelőtt a „magas kultúra”) vette át azt a szerepet, hogy értelmet adjon az emberi életnek.

Az előadásban Márkus György kultúraelméletére és metafizika-felfogására való tekintettel, azt külön elemzés tárgyává téve szeretném megvizsgálni a metafizika lehetőségét az önmagát a metafizikán túlra pozícionáló kulturális korszakban; (akár posztmodern, akár az analitikus filozófia felől fogalmazódik meg a hagyományos metafizika meghaladásának – illetve néhol általában mindenféle metafizika meghaladásának – ez az igénye).

Összhangban azzal, ahogyan Márkus elemzi a metafizika történetét, én is úgy látom, hogy a metafizika meghatározó szerepének megrendülése lényegi kapcsolatban van az utolsó nagy, valóban általános elismerést kivívó metafizikai kísérlet utótörténetével: nevezetesen Hegel rendszerfilozófiájának utótörténetével. A filozófusok, úgy gondolom, a mai napig a Hegel halála után felrobbant hegeli abszolútum szilánkjai között keresik a helyüket. Ugyanakkor a metafizikára bizonyos módon a mai napig érvényes (gondolom én) az, amit Hegel A logika tudománya első oldalán mondott: Egy művelt nép metafizika nélkül olyan volna, mint egy változatosan díszített templom volna szentély nélkül, (Hegel, A logika tudománya, I. kötet, Budapest: Akadémiai kiadó, 1979: 1. sk). Vagyis olyan kérdésekkel szembesít bennünket a metafizika, melyektől, ha adekvát módon szeretnénk megérteni az emberi létezést, annak mélyebb értelmét, nem tudunk eltekinteni.

A Hegel utáni korszak Márkus által is elemzett tanulságait is figyelembe véve az előadás egy metafizikai kísérlet előterjesztésével élne; mely – Márkus igényeivel is összhangban – a végesség álláspontjára helyezkedne. Szintézist kíván nyújtani, de nem „végső” szintézist. Párbeszédbe kíván bocsátkozni a többi filozófiával, a többi esetleges metafizikai kísérlettel, de lemond a végső szintézis eszményéről. E tekintetben korunk egyik nagy metafizikai kísérletéhez kíván kapcsolódni, amit nevezetesen Tengelyi Lászlónál olvashatunk (Welt und Unendlichkeit. Zum Problem phänomenologischer Metapysik, München/Tübingen: Verlag Karl Alber, 2014). A végesség metafizikáját szeretném nyújtani, mely azonban egy, a hegeli és whiteheadi rendszerekhez hasonló történeti érzékenységgel lép fel, folyamatmetafizika kíván lenne, mely az emberi létezésre vonatkozó értelemadó munkáját a többi, hasonló értelemadó tevékenységgel folyamatos kommunikációban szeretné kifejteni.

 Seregi Tamás: Művészet a kultúrán belül és kívül

Előadásomban a modern művészetnek a modern kultúrához való ellentmondásos viszonyát kívánom felvázolni. Alapkérdésem, hogy vajon tényleg olyan magától értetődőnek tekinthetjük-e azt a tételt, amely szerint a modern művészet a kultúra része. Természetesen maga a kérdés is további kifejtésre és tagolásra szorul, amit a következő szempontok alapján végzek majd el: 1. a művészet mint kultúra, avagy a kulturált művészet; 2. a művészet mint kultúrakritika; 3. kulturálatlan és a kultúraellenes művészeti tendenciák a modernségben; 4. a kultúraellenes művészet mint a modern kultúra terméke.

Blandl Borbála: Kultúra és modernitás – Márkus György kultúra-felfogásáról

-

Ropolyi László: A magas, a pop és a net: Kulturális univerzumok találkozása az interneten

Bizonyára nem véletlen, hogy amikor Husserl a filozófiát szigorú tudományként képzelte el, akkor a tudományok „szigorúsága” éppenséggel elveszni látszott: a matematika korábbi alapjait többször is radikálisan átértelmezték, a klasszikus fizika alapjait – azóta se teljesen megemésztett – alapelvekkel váltották fel, és így tovább. Márkusnak a modernitás kultúráját értelmező és elemző monumentális elképzelésével ismerkedve olyan érzésünk támadhat, hogy némileg Husserlhez hasonló helyzetben van: akkor tárja elénk a modern kultúra alapjait, szerkezetét és működésmódját, amikor a modernitás értékrendjét alapjaiban megrengető, tartós és széles körben követett kulturális gyakorlatok zajlanak.


Utóbbiakat szokás késő modernként vagy posztmodernként jellemezni (esetenként Márkus is így tesz). A kultúra különféle szféráiban való megjelenésük az utóbbi néhány évtizedben vált elhanyagolhatatlanná, az internet létrejöttének és tömeges használatának következtében azonban a kultúrát meghatározó tényezőkké váltak: megmutatható, hogy az internet egy „posztmodern generátor”, azaz az internethasználat –akár a használók szándékaitól függetlenül is – posztmodern értékeket generál és tart (az) életben.


A posztmodern értékrend korai megnyilvánulásai (pl. a beatzene) előtérbe állították a „magas” és a „populáris” kultúra közötti különbségeket és számtalan elemzés tárgyaivá váltak. (Márkus is gyakran reflektál erre a témakörre.) Az internet mindennapos használata azonban, úgy tűnik, némileg új helyzetet teremt. Az” interneten” a magas és a populáris kultúra egyaránt jelen van s a netkultúra, vagy internetkultúra, vagy kiberkultúra kutatói amellett érvelnek, hogy a korábbiaktól jól azonosíthatóan eltérő kultúra kibontakozásának vagyunk a szereplői és megfigyelői.  


A netkultúra megértésében is nagy jelentőségű Márkus munkája. Előadásunkban megpróbáljuk illusztrálni: hogyan és miként?

Olay Csaba: Magaskultúra és tömegkultúra Márkus gondolkodásában

A modernitás tárgyalása keretezi Márkusnál a kultúra, még pontosabban a tudomány és művészet alkotta magaskultúra vizsgálatát. Ebben az elméleti keretben jut el ahhoz a tézishez, hogy magas művészet és populáris, kommerciális művészet egyazon kontinuum végpontjaiként összetartoznak. Szemben ezzel a kontinuum-tézissel, az előadás alapvető állítása az, hogy magas és populáris művészet lényegi eltérését művészet és szórakoztató termékek különbségeként ragadhatjuk meg. Tézisünk értelmében a magas művészet művei és a tömegkultúra, avagy populáris művészet termékei csak látszólag tartoznak ugyanabba a kategóriába, valójában különnemű jelenségek. E tézist Márkussal Márkus ellen is lehet védeni.




   

Frissítve:   — webmester